Újabb repülőtéri baleset: összetört egy Ryanair-gép Görögországban

2025.06.19. 17:02

A szerdán reggel a Stansted repülőtérről felszálló Boeing 737-es biztonságosan landolt a Kalamata nemzetközi repülőtéren, ám a kifutópályán gurulás közben a jobb szárny nekiütközött egy kerítésnek – számolt be a Daily Mail.

Az utasok beszámolói szerint hangos csattanást hallottak az ütközés pillanatában, a képeken pedig jól látható, hogy a gép szárnya megsérült. A mentőszolgálatok azonnal a helyszínre siettek, azonban a rémült utasokat a tűzveszély ellenére is a repülőgépen tartották.

A Ryanair szóvivője megerősítette, hogy az FR6080-as járat utasai végül a szokásos módon szálltak le a gépről, amely ezt követően átesett a szükséges ellenőrzéseken és karbantartáson. A légitársaság hangsúlyozta, hogy a leszállás biztonságos volt, és csak a gurulás alkalmával történt a baleset. Egyelőre nincsenek információk sérültekről, de a görög légi hatóságok vizsgálatot indítottak az eset körülményeinek feltárására.

Mint arról beszámoltunk, múlt csütörtökön Indiát rázta meg tragikus repülőgép-szerencsétlenség, amikor az Air India AI 171-es járata néhány perccel a felszállás után lezuhant Ahmedabad város egyik sűrűn lakott negyedében. A Londonba tartó Boeing 787 Dreamliner 242 emberrel – 230 utassal és 12 fős személyzettel – a fedélzetén mindössze 625 láb magasságot ért el, amikor váratlanul veszíteni kezdett a magasságából.

A gép egy orvosi főiskola épületébe csapódott, további mintegy 30 áldozatot követelve. A számítógépes szimuláció szerint délután 1 óra 42 perckor a pilóták vészhelyzeti „Mayday” hívást indítottak, ez volt az utolsó kommunikáció a géppel. A vizsgálat még folyik, de a szakértők kettős hajtómű-meghibásodást vagy a szárnyak féklapjainak hibáját gyanítják – utóbbi esetben a behúzott féklapok drasztikusan csökkentették volna a felhajtóerőt. A legújabb eredmények szerint a gép vészhelyzeti áramfejlesztőt használhatott, ami megerősíti a hajtóművek egyidejű meghibásodásának elméletét.